Havasréti József

Horányi Özséb tudományos pályájáról [1]


I.

Horányi Özséb 1942 március 27-én született Budapesten, mérnöki-műszaki pályán tevékenykedő értelmiségi családban. Az esztergomi ferences gimnáziumban végzett tanulmányok után a Budapesti Műszaki Egyetemen szerzett villamosmérnöki diplomát 1967-ben. Egyetemi tanulmányai közben elsősorban Simonyi Károly professzor - "mérnök-generációk legendás tanára" -, gyakorolt rá hatást, kinek példája - tanárként, kutatóként és tudománytörténészként - a rendszerező és holisztikus gondolkodás elsajátítására, illetve ennek személyes változatának kialakítására ösztönözte a fiatal mérnökjelöltet [2]. Diploma után villamosmérnökként a Magyar Villamos Művek Telekommunikációs Laboratóriumában dolgozott, 1967-től 1971-ig.
1971-től Horányi új munkahelye a Természet Világa folyóirat szerkesztősége lesz. Szerkesztői tevékenységének alapelveiben már körvonalazódnak az őt jellemző intellektuális szemlélet keretei, ekkor formálódik ki az a szerzői kör, melynek tagjai az elkövetkező évtizedekben Horányi munkatársai lesznek, és itt körvonalazódik az a - tömören interdiszciplinárisnak nevezhető - tudományszemlélet, amely a későbbiekben a nevéhez kapcsolódó tanulmányok, kötetek, kutatások formai kereteiben és tartalmában egyaránt érvényesülni fog. E korszak jól jellemezhető a Természet Világában megjelent tudományos kerekasztal-beszélgetések alapján. A Beszélgetés a tudományos intuícióról összeállítás (Horányi 1972) talányos címe a valóság komplexitásának olyan megközelítésmódjaira utal, melyeket korábban az intuíció fogalmával írtak le
[3]. A Modellek és metaforák című összeállítás (Horányi 1973) a nyelvnek a tudományos megismerésben betöltött szerepét vizsgálja és a hozzászólások - a résztvevők szakterületének és szemléletmódjának megfelelően - a "metafora", a "struktúra" és a "modell" fogalmai között megfigyelhető hasonlóságokat és különbségeket elemzik [4]. A Mi a ritmus? összeállítás (Horányi 1974a) olyan jelenséget vizsgál, mely egyrészt közös kategóriája a biológia, a fizika, az orvostudomány, a képzőművészet, az irodalom és a történelem területeinek - tehát szembetűnően interdiszciplináris karakterű -, másrészt pedig (nyilván könnyen formalizálható volta miatt) elsődleges témája a korszak különféle strukturalista elemzéseinek is [5]. Az Interdiszciplináris kommunikáció összeállítás (Horányi 1974b) már közvetlenül az addigi beszélgetések egyik alapgondolatát, az interdiszciplinaritás kérdését tematizálja [6].
A Természet Világában közzétett kerekasztal-beszélgetések témái és megállapításai mind Horányi személyes érdeklődését, mind a korszakot jellemzik. Megjelennek bennük azok az elméletek és szemléletmódok, amelyek az ötvenes-hatvanas évek nemzetközi társadalomtudományos fejlődésének eredményeként váltak ismertté: a rendszerelmélet, a strukturalizmus, a szemiotika gondolatvilága, és általában a humán területek és a társadalom folyamatainak egzakt, a természettudományos módszerekkel összemérhető megközelítése, melyben kulcsfontosságú szerepe volt a nyelvészetnek. A beszélgetések meghatározó szereplői nyelvészek, így Károly Sándor, Papp Ferenc, és mindenek előtt Szépe György, aki az elkövetkezendő évtizedekben Horányi Özséb állandó munkatársa lesz. Ugyanakkor a társadalomtudományok módszereinek egzakttá tételén munkálkodók körében nagyon sok mérnök végzettségű, vagy a mérnöki pályán tevékenykedő kutató is található. Ennek oka részben az, hogy a mérnöki képzettség megfelelő szemléletet biztosított a beszélgetésekben megjelenő interdiszciplináris és formális jellegű megközelítéseknek. A másik ok tudomány-szociológiai, illetve politikai jellegű. A hatvanas-hetvenes években a formális, rendszerelméleti, szemiotikai, strukturalista megközelítésen alapuló diskurzusok nyújtottak ideális megnyilvánulási lehetőséget a tudományos közösség azon tagjainak, akik politikai okokból vagy tudományos meggyőződésük miatt nem kívántak az uralkodó marxista világnézet érvényességi körén belül tevékenykedni. E jelentős részében mérnöki végzettséggel rendelkező csoport nagyon sokat tett a korszerű társadalomtudományi módszerek magyarországi megismertetéséért és elismertetéséért. E törekvések példaszerű megjelenése a korszak egyik alapkönyvének számító Rendszerelmélet-kötet, melynek szerkesztője Kindler József és Kiss István (Kindler - Kiss 1969), illetve az 1979-től megjelenő Rendszerkutatási Tanulmányok sorozat (Kiss 1979), melynek főszerkesztője ugyancsak Kiss István, szerkesztője pedig Horányi Özséb volt.

II.

A pálya következő állomása a Pannónia Filmstúdió szinkronfilm főosztálya, ahol Horányi 1974 és 1982 között stúdióvezetőként dolgozik. Ebben az időszakban a hazai kommunikáció-elmélet, különösen a vizuális kommunikáció (elsősorban a fénykép és a film) kutatásának meghatározó alakjává válik [7]. A szinkronstúdió korszakában alakult ki a közeli kapcsolat Terts István nyelvésszel, Szeredás András dramaturggal és Bereményi Géza íróval, akik később, a nyolcvanas évek második felében a Pécsen szervezett egyetemi kommunikációs képzés meghatározó munkatársai lettek. Ekkor készültek el azok a máig nélkülözhetetlen szöveggyűjtemények is, mint a Szépe Györggyel közösen szerkesztett A jel tudománya (Horányi - Szépe 1975), később a Kommunikáció 1-2. (Horányi 1977-78) és A sokarcú kép (Horányi 1983).
A jel tudománya című szemiotikai összeállítás nem csak szöveggyűjtemény, hanem - előszavának és az egyes szövegeket bevezető jegyzeteknek köszönhetően - szemiotika-történet is, illetve karakteresen megfogalmazott javaslat a szemiotikának a tudományban elfoglalt, illetve elfoglalandó helyéről és jelentőségéről, amire a hetvenes évek strukturalista és szemiotikai dömpingjében igen nagy szükség volt, hiszen a szemiotikát egyaránt fenyegette a tudományos divat mivoltából következő parttalanná válás, illetve a hivatalos marxizmus irányából érkező elutasítás veszélye is. A Kommunikáció 1-2 szöveggyűjtemény, melynek rövid jellemzése során fel kell hívni a figyelmet a szerkesztői megközelítésmód sokszínűségére, hiszen a szociológia, a matematikai információelmélet, a művészettörténet, a nyelvészet, az antropológia és a filozófia egyaránt helyet kapott a kötetben. Megjelentek itt akkoriban kevésbé, vagy csak hírből ismert irányzatok: az etnometodológia, a beszédaktus-elmélet, a kommunikáció kultivációs elmélete és az analitikus filozófia kérdései, mégpedig fontos szerzők - Garfinkel, Max Black, Searle, Gerbner - írásain keresztül. A sokarcú kép összeállítás a képekről való gondolkodásnak egyik különleges megközelítésével ismertette meg olvasóit. Ernst Hans Gombrich, Nelson Goodmann, Sjören Kjörup és Searle írásai a képekről való analitikus filozófiai gondolkodás példái, az általuk megfogalmazott gondolatok pedig meghatározó szerepet játszanak Horányi szerteágazó képelméleti munkásságában is. Ezek a szöveggyűjtemények nem egyszerűen áttekintést vagy szemlét nyújtanak a szóban forgó témákról, hanem markáns, precízen végiggondolt és koncepciózus képet arról, hogy melyek a mértékadó kérdésfeltevések, szerzők, könyvek és szövegek ezeken a területeken.
Pléh Csaba A jel tudománya kötetről írott recenziójában (Pléh 1976) a szemiotikai kutatások két meghatározó irányát ismerteti. Az angolszász jellegű megközelítés az elemi jelformákból indul ki, a természetes nyelvi jeleket csak a jelek egy sajátos eseteként értelmezi és a jel problémáját mindig valamilyen evolúciós összefüggésben helyezi el. Az európai, elsősorban a francia szemiológiai hagyományra támaszkodó megközelítés ezzel szemben a természetes nyelvet tekinti a jel paradigmatikus formájának, és az egyéb jelrendszereket ehhez viszonyítva vizsgálja és elemzi. (Pléh 1976, 99). Ezt a tipológiát Horányi Özséb személyes tudományos érdeklődésének jellemzésére is felhasználhatjuk, hiszen intellektuális - benne szemiotikai - érdeklődése elsődlegesen angolszász karakterű és a kritikai racionalizmus filozófiai hagyományához kapcsolódik. Noha a szemiotika iránti érdeklődését Saussure Bevezetés az általános nyelvészetbe című művének tanulmányozása keltette fel - melyet megjelenésekor Tegyey Imre ajánlott figyelmébe (Ágoston 1997, 8) - a szemiotika történetéből bizonyára Charles Sanders Peirce munkássága áll hozzá a legközelebb. Ezt tanúsítja a magyar szemiotikai irodalomban egyedülálló alaposságú Peirce-elemzése (Horányi 1981), majd Peirce kétségtelenül érvényesülő hatása abban a kommunikációelméleti koncepcióban, amely jelenlegi alkotói-kutatói korszakában meghatározó szerepet játszik (Horányi 1999). A nyolcvanas években tartott jelelméleti és logikai speciális kollégiumain pedig szenvedélyes lelkesedéssel beszélt az amerikai filozófus életútjáról, különc egyéniségéről, és Peirce életének azokról a helyszíneiről, melyeket az Egyesült Államokban járva személyesen is felkeresett.

III.

1983 és 1985 között Gergely István rektor meghívására Horányi az Iparművészeti Főiskola Vizuális Kutatások Intézetének igazgatójaként dolgozik. Ebben az időszakban a főiskolán Vizuális- és tárgykommunikáció címmel tart előadássorozatot. Eközben - 1984-től már a Janus Pannonius Tudományegyetem oktatójaként - a Pécsett induló egyetemi szintű tanárképzés koncepciójának egyik megalkotójaként és megvalósítójaként, illetve a kommunikációs és szemiotikai képzés vezetőjeként tevékenykedik. Az 1984-1990 közötti időszak a kommunikációs képzés intézményi és koncepcionális megalapozásának, majd kibontakozásának korszakaként jellemezhető. A Horányi által vezetett logikai, szemiotikai és kommunikációelméleti kurzusokon résztvevő hallgatók a tudomány megközelítésének és elsajátításának különleges, életre szóló hatású példáival találkozhattak. Elsősorban az 1984 és 1990 között tartott Horányi kollégiumok hallgatói közül kerültek ki azok a tanítványok, akik később a pécsi bölcsészkar munkájában oktatóként vagy oktatásszervezőként is részt vettek. Horányi Özséb tanári és vezetői elképzeléseinek szerves része volt a nagyhatású vendégtanároknak a tanszékre történő meghívása is [8]. Az ekkor kiformálódó kommunikációs képzés a széles spektrumot képviselő kurzusok és a programhoz csatlakozó tanárok révén elnyerte azt a sajátos profilját, amely később a magyarországi felsőoktatás első kommunikációs szakjaként (később első kommunikációs doktori programjaként) ismertetőjegyévé vált és e profil a többi egyetemen később induló kommunikációs képzésektől markánsan megkülönböztette. Meghatározó elméleti alapok (logika, szemiotika, kommunikációelmélet), karakteres társadalomelméleti érdeklődés (amelyből később kifejlődött a Niedermüller Péter és Zentai Violetta által kidolgozott kulturális antropológiai program), nyitottság más diszciplínák felé (etológia, kognitív tudományok, nyelvészet, etnológia, filozófia), és az újdonságok megjelenésére történő - a tanterv felépítésében is érvényesülő - gyors reakció (például a hálózati kommunikáció szakirány létesítése) jellemzik ezt a programot.
Horányi Özséb pécsi működésének lényeges állomása volt a Janus egyetemi folyóirat megalapítása és szerkesztése, melynek során teljes körűen érvényesíthette tudományszervezési és lapszerkesztési elképzeléseit, ezért e folyóirat intellektuális személyiségének tükreként is értelmezhető. A Janus létrehozása 1986-ban egyrészről tradíciót folytatott, másrészről tradíciót alapított. A tradíciók folytatásaként fogható fel a nagy tekintélyű pécsi egyetemi folyóiratok - a Pannonia, a Minerva, a Műhely - hagyományainak követése. A klasszicizáló akadémiai - és egyúttal helyi - hagyományhoz való kapcsolódás szándékát jelzi Tüskés Tibornak a Minerva történetét összefoglaló tanulmánya a Janus első számában (Tüskés 1986), továbbá a lap vizuális megjelenése, illetve nevének megválasztása is. A Janus név egyszerre utal a "kezdetek és az átmenetek istenére" - amint ez a beköszöntő számban közölt vallástörténeti esszében (Schilling 1986) olvasható -, illetve a Pécs kulturális örökségét formáló antik világra, a Pécshez kötődő mediterrán képzetkörre és a Janus Pannonius Tudományegyetem névadójára is. A hagyományalapítás mozzanata a tematikus lapszámok koncepciójában és az interdiszciplináris megközelítés érvényesítésében egyaránt tetten érhető
[9]. Az egyes lapszámokban a folyóirat állandó rovatai külön füzetekben kaptak helyet, így a tanulmányokat, a könyvbírálatokat, illetve a vizuális mellékletet magába foglaló összeállítások. Alapító jelentőségű volt a folyóirat meghatározó kritikai karakterének érvényesítése is. A lap beindulásakor a magyar tudományos élet egyik gyenge pontja a kritikai kultúra fejletlensége volt. A mértékadó és igényes tudományos kritikai kultúra kialakításában a Janus fontos szerepet vállalt, jóval a hasonló szerkesztési elveket képviselő Budapesti Könyvszemle megjelenése előtt. Szerepet kaptak a lap működésében Horányi Özséb tanári törekvései is: a folyóirat szerkesztésében - és nem csak a technikai szerkesztésben, hanem a lektorálásban és egyes számok koncepciójának kialakításában - számos hallgató, illetve pályakezdő egyetemi oktató vehetett részt.
Horányi Özséb egyetemszervezői tevékenysége újabb lehetőségeket kapott, amikor a pécsi tudományegyetem tanárképző karából megalakuló bölcsészkar első dékánjává választották. A dékáni működés meghatározó része volt a kari reformok beindítása, amelyek az egyetem egészének modernizációját is elő kívánták segíteni. A reformok része volt - többek között - a kreditrendszer és a kötetlen tantárgyválasztás bevezetése, a tantervek és a tanrendek korszerűsítése, a szakok közötti átjárhatóság biztosítása, és a kar - hallgatók által is használható - informatikai infrastruktúrájának megteremtése és jelentős fejlesztése. A dékánság szakaszában - még a bölcsészkaron belül - került sor a posztgraduális művészeti képzéssel foglalkozó Képzőművészeti Mesteriskola megalapítására, ahol rövidesen megtörtént az első magyarországi képzőművészeti doktori program (DLA program) akkreditálása és beindítása. Horányi Özséb egyetemi vezetőként és a vizuális kultúra oktatásában kiterjedt tapasztalatokkal rendelkező szakemberként egyaránt jelentős, sőt, nagyvonalú segítséget nyújtott a Mesteriskola professzorainak, elsősorban is Keserü Ilonának és Bencsik Istvánnak. Az első dékáni megbízatás után került sor Horányi Özséb újraválasztására, azonban a második dékáni ciklus kitöltését az egyetem rektorának intézkedése szakította meg, aki munkáltatói jogaira hivatkozva 1996-ban leváltotta őt a bölcsészettudományi kar éléről. Ekkor született meg a Horányi-recepció egyedi darabjaként Niedermüller Péter A dékán, a rektor és a többiek - adalékok egy konfliktus természetrajzához című tanulmánya, amely - a szolidaritás gesztusán túlmenően - az antropológiai konfliktus-értelmezés fogalmain keresztül idézi fel és elemzi a történteket (Niedermüller 1997).
1997-ben került sor a PTE Kommunikációs Tanszékén a Kommunikáció az emberi problémamegoldás kontextusában című doktori program beindítására, melynek tanárai között megtalálhatjuk a programot vezető Horányi Özséb mellett többek között Szépe György, Niedermüller Péter, Kézdi Balázs, Nagy J. Endre, Petőfi Sándor János nevét. Részben a doktori programban is közreműködő professzorok, részben pedig Horányi közeli munkatársai és tanítványai a szerzői az 1999-ben megjelent Társadalmi kommunikáció című tankönyvnek (Béres - Horányi 1999), amely a már említett szöveggyűjteményekhez képest némileg eltérő helyet foglal el Horányi szakmai életrajzában. Több szempontból is összegző jellegű a kötet. Fejezetei kiterjednek a társadalmi kommunikáció számos területére, így például a médiaelméletre, etológiára, kultúraelméletre, kulturális antropológiára, hálózati kommunikációra, konfliktuskutatásra is. Bevezető írása - A kommunikációról - tartalmazza Horányi kiérlelt kommunikációelméleti és szemiotikai koncepcióját, amelynek középpontjában a "participáció" és a "szimbolikus" fogalma helyezkedik el. Végül, a kötet létrejöttében fontos szerepet játszanak Horányi közeli tanítványai - Szijártó Zsolt, Hamp Gábor, illetve a kötet társszerkesztője, Béres István - és ezért a könyv nem csak egy tudományterület vagy egy kutatói pálya, hanem a tanári törekvések összegzésének is tekinthető.

IV.

A kilencvenes évek második felében Horányi Özséb szakmai és közéleti tevékenysége az eddigieknél is kiterjedtebbé válik. 1996-tól a budapesti Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának is tanára, illetve 2000-től egyetemi tanár a Műszaki Egyetem Társadalomtudományi Karának szociológia tanszékén. 1996-tól az Országos Rádió és Televízió Testület Panaszbizottságának tagjaként is tevékenykedik, mely egyszerre tekinthető közéleti funkciónak és kommunikációs szakmai tevékenységnek, hiszen a Panaszbizottság munkájában a rendszerváltás utáni magyar társadalom kérdései pars pro toto mint a média problémái jelennek meg. A Panaszbizottság munkájáról alkotott nézeteit módszeresen kifejtett formában több alkalommal is megjelentette (lásd Horányi 1997, Horányi 1999), és a bizottság munkájáról a Babarczy Eszter által készített Beszélő-interjúban is részletesen beszélt (Babarczy 1997).
A nyolcvanas-kilencvenes évek fordulójától egyre meghatározóbbak Horányi Özsébnek a keresztény értelmiségi szerephez kapcsolható tudományos és közéleti megnyilvánulásai, természetesen nem előzmények nélkül
[10]. 1989-től közéleti tevékenységében fontos szerepet kapott a Pécsett szerveződő Keresztény Értelmiségiek Köre, többek között Nagy J. Endre, Tomka Miklós, Kézdi Balázs közreműködésével. Visszatekintve jól látható, hogy a pécsi műhely tevékenységében a felelősségteljes és korszerű keresztény értelmiségi közbeszéd megteremtése volt a cél, tehát egy olyan társadalmi tanulási folyamat elősegítése, "amelyben újra meg kell szereznünk a nyilvános, értelmiségi és keresztény beszédmód készségét és tudását". (Horányi 1991, 8.) Később, 1998-tól három éven át Horányi Özséb a Magyar Pax Romana Fórum katolikus értelmiségi szervezet elnökeként működik. A Pax Romana körében kifejtett tevékenységét reprezentálják az általa szerkesztett tanulmánykötetek, így például a vallásoknak az európai integrációban betöltött szerepét vizsgáló tanulmánykötet (Horányi 2000), vagy a zsidó vészkorszak és az egyházak viszonyával foglalkozó Magyar megfontolások a Soáról című összeállítás (Hamp - Horányi - Rábai). Horányi Özsébnek a keresztény értelmiségi közéletben végzett tevékenysége úgy jellemezhető leginkább, mint amely az egyházak és a vallások társadalmi helyét illetően a hatalmi-politikai szerepvállalással szemben a szociális integráló funkció és a társadalmi felelősségvállalás jelentőségét hangsúlyozza.


V.

Horányi Özséb tudományos pályája és személyisége kétpólusú intellektuális erőtérben helyezkedik el. Az egyik pólust a praktikus, mérnöki pontossággal tervező aktivitás és a társadalom életét meghatározó aktuális, kurrens, sőt, hipermodern (kommunikáció-technológiai) jelenségek megértésére és értelmezésére való rendkívül intenzív törekvés jellemzi: a szemiotika, a kommunikációelmélet, a hálózati kommunikáció kérdéséivel való foglalkozás egyik mozgatórugója ez. A másik pólust a cselekedetei és döntései mögött rejlő, a hajdankor tökéletesség-eszményének érvényesítésére törekvő szándék és nosztalgia alkotja, melyben fontos szerepet kap a hierarchia, a hagyomány és az egyetemesség iránti vonzódás is. E pólus körül körvonalazódik gondolkodóként az egyetemes keresztény kultúra tisztelete, egyetemszervezőként az egyházi egyetemek világának példaként vétele, tudományszervezőként a "tudós társaságok" világának felidézése több írásában is, vagy - a magyar politikai eszmetörténetben mintákat keresve - a gyakori hivatkozás Bibó István töredékben maradt Ha a zsinati mozgalom a 15. században győzött volna... Egyház-, kultúr- és politikatörténeti uchrónia című művére (Bibó 1990), amelyben Bibó az egyházszakadásokat elkerülő, egységes európai világ utópiáját vázolja fel. Talán nem túlzás azt feltételezni, hogy az általa érvényesített interdiszciplináris eszményekben, sőt, a hálózati kultúra jelentőségének elismerésében is ez az egyetemesség-kép sejlik vissza. Miként Hermann Hesse írja - mutatis mutandis - a középkori egyház szelleme által ihletett monumentális regényében: "A szellem minden törekvése egy Universitas Litteratum eszményi céljának elérésére, minden platóni akadémia, a szellemi elit minden társulása, minden közeledési kísérlet az egzakt és a szabadabb tudományok közt, minden próbálkozás a tudomány és művészet vagy a tudomány és a vallás összebékítésére ugyanezen örök eszmén alapult, amely számunkra az üveggyöngyjátékban öltött testet." (Hesse 1984, 16)

PTE Bölcsészettudományi Kar
Kommunikációs Tanszék
7621 Pécs
Ifjúság útja 6.


Jegyzetek

[1] A pályakép megrajzolásához felhasználtam Horányi Özsébnek a kommunikáció doktori program megalapításához benyújtott szakmai életrajzát, továbbá Ágoston Zoltán (Ágoston 1997) és Vámos Tibor interjúit. Vámos Tibor interjúja a Janus X.1. számában is olvasható. [vissza]

[2]
"A műveltség a nagy kapcsolatrendszerek ismeretét jelenti. Kapcsolatban állunk anyagi és szellemi környezetünkkel: de a környezetünkhöz tartozik a millió fényévnyi távolságban felrobbant csillag, a feleségünk, a közérti eladó és a Halotti beszéd. Helyünk ismerete az Univerzumban, az élők világában, a társadalomban, a családban, felismert helyzetünkből fakadó cselekvésünk: ez mind a műveltséghez tartozik" - fogalmazott egy életút-interjúban Simonyi. (Staar 1991, 15-59) [vissza]

[3] A beszélgetésben résztvevői többek között Buda Béla pszichiáter, Hajnal Albert gépészmérnök, Kindler József vegyész és Redl Károly filozófus. [vissza]

[4] A metafora kérdései körül forgó részben megszólal Abonyi Iván fizikus, Szépe György és Károly Sándor nyelvész, Vekerdi László tudománytörténész, Hajnal Albert gépészmérnök, Kelemen János filozófus, Merza József fizikus, a modellekkel foglalkozó részben pedig Hajnal Albert, Fehér Márta, Ruzsa Imre, Kelemen János, Redl Károly hozzászólásait olvashatjuk. [vissza]

[5] A beszélgetésben Vidor Ferenc építész, Miklós Pál irodalomár, Czeizel Endre orvos, Gáldi László nyelvész, Weöres Sándor költő, Beke László művészettörténész, Szépe György nyelvész, Hernádi Miklós szociológus, Buda Béla pszichiáter vett részt. [vissza]

[6] A beszélgetés résztvevői többek között Buda Béla pszichiáter, Papp Ferenc nyelvész, Hársing László filozófus, Szépe György nyelvész, Kindler József vegyész voltak. [vissza]

[7] Persze nem kizárólag a Pannónia Filmstúdió környezetének köszönhetően, hiszen már az 1971-ben megvédett egyetemi doktori disszertáció (A film mikroszintaxisa, Debrecen 1971.) is a filmnyelv kérdéseivel foglalkozik. "Kezdetben például nagyon érdekelt a film, nem mint színészi játék vagy rendezői produktum, hanem mint kommunikációs eszköz, mint sajátos nyelvi produktum. A Filmtudományi Intézet archívumába és könyvtárába jártam: furcsa hely volt, itt gyűlt össze mindenki, aki a filmet kutatta, de amint kiderült rólam, hogy engem szemiotikai szempontból izgat a film, kinéztek onnan" - beszélt filmes érdeklődésének kezdeteiről egy interjúban. (Ágoston 1997, 9) [vissza]

[8] A 80-as években a Nyelvi és Kommunikációs Intézet hallgatói rendszeresen részt vehettek - többek között - Petőfi S. János szövegtani, Oswald Werner és Niedermüller Péter kulturális antropológiai, Raj Tamás hebraisztikai, Kibédi Varga Áron retorikai, Csepeli György, Erős Ferenc, Stark András szociálpszichológiai és pszichológiai, Bereményi Géza írásművészeti, Szeredás András dramaturgiai, Sopsits Árpád filmrendezői, Szekfű András filmelméleti óráin. [vissza]

[9] A Janus lapszámainak témái a következők voltak: A tudásszociológiáról (1986 ősz), Az esztétika forrásvidéke (1987 ősz), Tér és társadalom (1987 tél), A szociobiológia társadalomképe (1987 tavasz), A modernizáció (1988 tél), Nemzeti kultúra (1989 tél), Teremtés (1989 tavasz), Mentális környezet (1991 ősz), Mi a fogalom? (1992 ősz). [vissza]

[10] A keresztény kulturális tradícióhoz való kötődés megfigyelhető volt például abban is, hogy Horányi mint szemiotikus és logikus mindig fontosnak tartotta hangsúlyozni a skolasztikus tradíció jelentőségét: a skolasztikus logika és jelentéselmélet kérdései - Occham, Duns Scotus, Aquinoi Szent Tamás írásai alapján - gyakran szóba kerültek szemináriumain. A nyolcvanas években filozófia iránt érdeklődő hallgatói számára gyakran ajánlotta Pauler Ákos, Kecskés Pál, Nyíri Tamás filozófiatörténeti munkáit és Pauler Ákos Bevezetés a filozófiába című művéből szűkebb tanítványi köre számára olvasó-szemináriumot is tartott. [vissza]


Bibliográfia

Ágoston Z.
1997 "Ez a magatartás egyáltalán nem tipikus a magyar bölcsészértelmiség körében." Beszélő, 5: 8-14.

Babarczy Eszter
1997 "Panaszbizottság voltaképpen nincs". Beszélő, 5: 11-14.

Béres I. - Horányi Ö.
1999 Társadalmi kommunikáció. (szerk. Béres I. - Horányi Ö.) Budapest, Osiris.

Bibó István
1990 Válogatott tanulmányok (1935-1979). Budapest, Magvető.

Hamp G. - Horányi Ö. - Rábai L.
1999 Magyar megfontolások a Soáról. (szerk. Hamp G. - Horányi Ö. - Rábai L.)
Budapest, Balassi Könyvkiadó - Magyar Pax Romana Fórum.

Hesse, H.
1984 Az üveggyöngyjáték. (ford. Szabó Ede) Budapest, Európa.

Horányi Ö.
1972 Beszélgetés a tudományos intuícióról. (szerk. Horányi Ö.) Természet Világa,
1: 33-36, 3: 125-128.

Horányi Ö.
1973 Modellek és metaforák. (szerk. Horányi Ö.) Természet Világa, 1: 28-31, 2: 60-62.

Horányi Ö.
1974a Mi a ritmus? (szerk. Horányi Ö.) Természet Világa, 2: 74-78.

Horányi Ö.
1974b Interdiszciplináris kommunikáció. (szerk. Horányi Ö.) Természet Világa,
10: 464-498.

Horányi Ö.
1977-78 Kommunikáció 1-2. (szerk. Horányi Ö.) Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó.

Horányi Ö.
1981 A nyelvről való gondolkodás egy állomása: Charles Sanders Peirce. Általános Nyelvészeti Tanulmányok, XIII. Budapest, Akadémiai Kiadó.

Horányi Ö.
1983 A sokarcú kép. (szerk. Horányi Ö.) Budapest, Tömegkommunikációs Kutatóközpont.

Horányi Ö.
1991 Bevezetés. Kereszténység és közélet. (szerk. Horányi Ö.) Budapest - Pécs, Vigília Kiadó - Pannónia Könyvek.

Horányi Ö.
1997 Alkalmazott médiakritika. Médiakritika. (szerk. Terestyéni T.) Budapest, Osiris - MTA-ELTE Kommunikációelméleti Kutatócsoport.

Horányi Ö.
1999a A kommunikációról. Társadalmi kommunikáció. (szerk. Béres I. - Horányi Ö.) Budapest, Osiris.

Horányi Ö.
1999b A panasz jogintézménye az elektronikus médiában. Rendszerváltás és kommunikáció. Budapest, Osiris.

Horányi Ö.
1999 A vallások és az európai integráció. (szerk. Horányi Ö.) Budapest, Balassi Könyvkiadó - Magyar Pax Romana Fórum.

Horányi Ö. - Szépe Gy.
1975 A jel tudománya. (szerk. Horányi Ö. - Szépe Gy.) Budapest, Gondolat.

Kindler J. - Kiss I.
1969 Rendszerelmélet. (szerk. Kindler J. - Kiss I.) Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó.

Kiss I. (főszerkesztő)
1979- Rendszerkutatási tanulmányok. (szerk. Buda B. - Csáki F. - Gergely T. - Hajnal A. - Horányi Ö. - Kiss I. és mások) Budapest, Akadémiai Kiadó.

Niedermüller P.
1997 A dékán, a rektor és a többiek - adalékok egy konfliktus természetrajzához. Valóság, 8: 59-68.

Pléh Cs.
1979 Horányi Ö. - Szépe Gy. A jel tudománya (recenzió). Valóság, 4: 99-101.

Schilling, R.
1986 Janus, a kezdetek és az átmenetek istene. Janus I.1.

Staar Gy.
1991 "Iszonyú rendet vágtam" - Beszélgetés Simonyi Károly fizikussal. Megszállottak. (szerk. Staar Gy.) Budapest, Typotex.

Tüskés Tibor
1986 A "Minerva" mai szemmel. Janus I.2.

*

Megjelent a Pécsi Tudományegyetem Bölcsésztudományi Kar Kommunikációs Tanszéke kiadványa, a Janus 2002/X.1. tavaszi számában, a Horányi Özséb 60. születésnapja tiszteletére kiadott emlékönyvben.


a lap tetejére